Olvass bele: Molly McAdams – Főnix

01. Cassidy

– Ty, lesz ott egyáltalán valaki, akit ismersz?
– Csak Gage, de így legalább megismerhetünk új embereket.
Morogtam kicsit az orrom alatt. Nem vagyok az a barátkozós típus, mivel az emberek általában nem értik, miért lógok állandóan Tylerrel, ha pedig meglátják a zúzódásaimat meg a vágásokat, egyből arra gondolnak, hogy vagy vagdosom magam, vagy Tyler ver. Erről persze nem ők tehetnek. Sosem válaszoltunk a kérdéseikre, ami persze olaj volt a tűzre, már ami a pletykálkodást illeti.
– Cassi, itt senki nem tud semmit a múltadról. Néhány hét múlva az utolsó foltok is eltűnnek rólad, újak meg nem lesznek. Eljöttünk onnan, oké? Mellesleg nem bírom elviselni, hogy rajtam kívül senkid nincs. Tudod, hogy megértelek, de ettől még nehezen viselem. Kell, hogy legyen még valaki az életedben.
– Tudom.
Ösztönösen magam köré fontam a karom. Mindig így takargattam a zúzódások egy részét. Szerencsére már csak akkor látszottak, ha bugyira vetkőztem. Bezzeg a hegek! De egy heg azért nem annyira fura látvány, és a legtöbbet ráadásul elrejtette a ruhám, szóval, azokat nem fogtam fel tragikusan. Olyan volt, mintha sokszor érne baleset.
– Hé! – Tyler megfogta a kezem, és elhúzta a testemtől. – Vége van, és többet nem fordul elő. Én pedig mindig itt leszek veled, függetlenül attól, hogy találsz-e új barátokat, vagy sem. Itt vagyok neked. De legalább próbálkozz! Itt a nagy alkalom, hogy új életet kezdj. Hát nem ezt szimbolizálja a kedvenc madarad is?
– A főnix nem igazi madár, Ty.
– Az mindegy, attól az a kedvenced. És ezt szimbolizálja, nem? Az újrakezdést!
– Újjászületés és megújulás – motyogtam.
– Az ugyanaz. Meghal, hogy aztán feltámadva új életet kezdjen, igaz? Most mi is új életet kezdhetünk. – A fejét csóválta, és az arca elkomorult. – De azért nehogy fellobbanj itt nekem, és elégj! Túlságosan szeretlek ahhoz, ráadásul a tűz tönkretenné a kárpitot.
Nevetve a vállára csaptam.
– Szemét! Így tönkretenni ezt a meghitt pillanatot!
Tyler nagyot nevetett.
– Komolyan beszélek. – Megpuszilta a kezem, néhány pillanatig mélyen a szemembe nézett, majd ismét az utat figyelte. – Ez most egy új élet kezdete.
Tyler és én nem vagyunk egy pár, de olyan kapcsolat van köztünk, amit a legtöbb ember egyszerűen nem ért. Még azok sem, akikkel együtt nőttünk fel.
Szomszédok voltunk egy puccos környéken. Mindkettőnk apja orvos volt, az anyukáink pedig azt a típust képviselték, aki ki sem teszi a lábát otthonról, a délutánokat pedig pletykálással és martinizéssel tölti. Hatéves voltam, amikor apám szívrohamban meghalt – ráadásul a munkahelyén. Idősebb fejjel egyszerűen nem tudom felfogni, hogyan lehetséges az, hogy senki nem mentette meg. Az ég szerelmére, hiszen a sürgősségin dolgozott! Komolyan senki nem volt ott, aki segíthetett volna? Hatévesen ebből persze összesen annyi jött le, hogy életem hőse örökre elment.

Apa rengeteget dolgozott, de amint betette a lábát a házba, én voltam a hercegnője, és minden idejét velem töltötte. Fejdíszekbe és boákba öltözve csatlakozott a teadélutánokhoz, minden plüssállatom nevét tudta, és úgy beszélgetett velük, mintha tényleg válaszolnának, lefekvés előtt pedig mindig ő mondta a mesét. Anyukám is csodálatos ember volt. Tudta jól, hogy apa és köztem különleges kapcsolat van, így legtöbbször csak az ajtóból figyelt minket mosolyogva. Ha valami bajom esett, és apu dolgozni volt, anya hatalmas jelenetet rendezett, hogy már megint nem vigyázott rám eléggé, és azt hajtogatta, hogy tartsak ki, meg ne haljak. Apát is biztos felhívta, mert ő úgy rohant haza, mintha élet és halál között lebegnék – pedig csak meghorzsoltam magam –, felkapott, beragasztotta a sebem, és akkor mintegy varázsütésre minden jobb lett. Tényleg ő volt az én hősöm, olyan apa, akire minden kislány vágyik. Mostanra viszont nem maradt belőle más, csak a csodálatos emlékek, és a főnix, amit annyira szeretett. Anya még azt is megengedte neki, hogy egy nagy főnixet rajzoljon a falra az ágyam fölé. Akkor kezdtem az óvodát, de a főnix még mindig ott van a falon, bár anya többször fenyegetőzött, hogy eltünteti. Apámnak volt egy főnixes gyűrűje is, sokat hordta, aztán én őriztem féltve, míg a halála után nem sokkal anyám meg nem találta nálam, és elvette. Soha többé nem láttam azt a gyűrűt.

Apu halála után anyám gyakran nézett a pohár fenekére. Rögtön a reggeli kávéját rummal ízesítette, délelőtt tízkor már margaritát kevert, aztán a klubban is azt ivott, és mire délután hazaértem az iskolából, üvegből nyakalta a whiskyt vagy a vodkát. A barátnőire továbbra is jutott ideje, engem viszont egyre gyakrabban nem keltett fel reggelente, nem csomagolt ebédet, elfelejtett elhozni az iskolából – lényegében azt is elfelejtette, hogy létezem. Amikor először hagyott ott az iskolában, majd másnap sem jött értem, mert nem volt hajlandó előbújni a szobájából, Tyler anyukája, Stephanie vitt haza. Később is minden reggel és délután ő vitt és hozott, egyetlen zokszó nélkül. Tudta, hogy anyám maga alatt van, csak azt nem, hogy mennyire.

Miután már egy hete nem volt tiszta ruhám – néhány balul sikerült próbálkozást követően –, elkezdtem magamra mosni, és szép lassan megtanultam egyedül megoldani a házi feladatot, és én csináltam a mogyoróvajas-lekváros szendvicseinket, amikből egyet mindig letettem anya szobájának az ajtaja elé. Egy év telt el apa halála után, amikor Jeff a képbe került. Gazdag volt, menő üzletember, a nevét állítólag mindenki ismerte a kaliforniai Mission Viejóban. Mondjuk én hírét sem hallottam azelőtt. Mire észbe kaptam, már be is költözött, és elvette anyát.

Jeff beköltözésének első estéjén ütöttek meg először, méghozzá a saját anyám. A kedves, szerető anyukám, aki a légynek sem ártott volna, nemhogy a lányának, megütött. Csak annyit kérdeztem, hogy ki ez a Jeff, és miért ragaszkodik hozzá, hogy apának szólítsam, mire anyám hátba vágott a whiskysüveggel, aminek éppen a kibontásával vesződött. Az üveg nem tört el, de így is csúnya foltot hagyott. Attól az estétől kezdve nem múlt el úgy nap, hogy ne kaptam volna újabb verést anyától vagy Jefftől. Általában tenyérrel vagy ököllel ütöttek, amit idővel megtanultam értékelni, mert amikor bögrék, italos poharak vagy lámpák is utat találtak felém, vagy amikor anyám levette a magas sarkúját, és a cipője sarkával ütötte a fejem… nos, olyankor nem voltam benne biztos, hogy megérem a másnapot. Amikor Jeff először vert el egy csavarkulccsal, bementem a szobámba, kinyitottam az ablakot, leakasztottam a szúnyoghálót és Tyler ablaka felé vettem az irányt. Hétévesek voltunk. Ty felsegített a szobájába, adott pizsamát, hogy átvehessem a véres hálóingem, aztán kéz a kézben aludtunk el az ágyában.

Az elmúlt tizenegy évben Tyler milliószor könyörgött, hogy hadd mesélje el a szüleinek, mit tesznek velem, de nem hagytam. Tudtam, ha kiderül az igazság, akkor a szülei szólnak valakinek, aminek az lesz a vége, hogy elszakítanak Tylertől. A hősöm meghalt, az anya, akit szerettem, az alkohol rabja lett. Nem veszíthettem el Tyt is. Végül megígérte, hogy nem beszél róla senkinek, azzal a feltétellel, hogy ha valaha eszméletlenül talál rám, az egyezséget semmisnek tekintjük, és annak szól, akinek akar. Ezzel viszont csak Tylert tudtam kordában tartani, a szomszédokkal nem számoltunk…

Három évvel a verések kezdete után már nem lopóztam át minden éjjel Tylerhez, csak akkor, ha nem csupán tenyerek és öklök vagy egyéb testrészek csattantak rajtam. Tyler ettől függetlenül minden éjjel várt. Bekészített a szobájába egy elsősegélydobozt, és ha mentem, megtisztította és bekötözte a sebeimet. Általában csak leragasztotta a vágásokat, de három alkalommal addig nem tágított, míg a sebeket össze nem varrták. Az apukáját kértük meg, azt mondtuk neki, hogy kimentem futni, és elestem. Nem vagyok hülye, tudom, hogy nem hitt nekem – már csak azért sem, mert az egyetlen kapcsolatom a sporttal az volt, amikor Tylerrel meccset néztünk –, de azért figyeltem, hogy ne látszódjanak a kék foltjaim, amikor a közelében voltam, ő pedig nem kérdezősködött. Csendben leültünk a konyhaasztalukhoz, ő összevarrt, majd amikor végzett, kikísért a bejárati ajtón, én pedig a házat megkerülve egyenesen Tyler szobája felé fordultam, aki a nyitott ablakban várt. Minden éjjel ki volt készítve valami, amiben alhattam, és minden éjjel fogta a kezemet és magához ölelt, amíg el nem aludtam.

Ez is tetszeni fog!

Olvass bele!

Rendeld online!

Szóval, amikor Tyler puszit adott a homlokomra, az arcomra vagy a kezemre, az semmi extrát nem jelentett. Egyszerűen csak így nyugtatott meg… mint gyerekkorunkban.
– Hahó, Cassi! Hallasz?
Tyler az arcom előtt integetett.
– Jaj, bocs! Új élet, barátok. Igen, ez… izé… barátkoznom kell másokkal is.
A fejemben egy fokkal értelmesebbre sikerült a mondat.
Ty felnevetett, és megszorította a térdemet, majd néhány perc kínos csend után végre témát váltott.
– És hogy tetszik a lakás?
– Szuper. De biztosan azt akarod, hogy én is ott lakjak? Bérelhetnék saját lakást, vagy alhatnék a kanapén…
Én, saját lakást bérelni? Viccnek is rossz. Ha azt mondom, volt száz dollárom, sokat mondok.
– Arról szó sem lehet. Tizenegy éve osztozunk az ágyamon, és ezen nem most fogunk változtatni.
– Jó, de mi lesz, ha összejössz valakivel? Szépen elé állsz majd, és elmagyarázod, miért élek veled? Hogy miért van közös fiókunk, szekrényünk, és miért alszunk egy ágyban?
Ty rám pillantott, majd újra az utat figyelte. Barna szeme elsötétült, és a száját összeszorította.
– Velem maradsz, és kész.
Sóhajtottam, de nem ellenkeztem tovább. Ezerszer lejátszottuk már ezt a vitát. A korábbi kapcsolatai mind egy szálig miattam mentek tönkre, mert állandóan együtt voltunk. Szörnyen éreztem magam emiatt, ezért ha valakivel randizni kezdett, mindig felszívódtam, és a telefont sem vettem fel neki, hadd koncentráljon kizárólag a barátnőjére. Ez persze sosem tartott túl sokáig. Előbb-utóbb megjelent az ablakomnál, bemászott a szobámba, felkapott az ágyamból és magával vitt a házukba. Ami az én pasijaimat illeti, jóval egyszerűbb volt a helyzet, ugyanis nekem soha nem volt senkim. Egyrészt Tyler eléggé rám telepedett, másrészt, mivel meglehetősen zűrösek voltak a családi körülményeim, senki sem közeledett. Nem mintha ez zavart volna, az egyetlen srác, aki iránt valaha is éreztem valamit, túl öreg volt hozzám, és mindössze néhány percig volt jelen az életemben. A gyomrom is elszorult abban a pillanatban, amikor ajtót nyitottam, és megláttam. Olyat éreztem, amit azelőtt soha, és még napokkal később is a kisugárzásáról és az elbűvölő kék szeméről álmodtam. Ty persze az egészről semmit nem tudott, de nem is lett volna értelme elmondani neki. Még alig múltam tizenhat, az a pasi pedig rendőr volt; tudtam jól, hogy soha többé nem látom, és így is lett. Az apámat és Tyt leszámítva amúgy is nehezen engedtem közel más fiúkat, megmagyarázhatatlan vonzalom ide vagy oda. Ha a feje tetejére állt borzalmas világunkba új férfi toppant volna be… az rögtön bizalmi kérdéseket vet fel.

Tyler úgy döntött, hogy a Texasi Egyetemen tanul tovább, Austinban, ahová a két évvel idősebb unokatestvére, Gage is járt. Az évek során sokat hallottam Gage-ről és a családjáról, mivel ő volt Tyler egyetlen unokatestvére, és őszintén boldog voltam, hogy Tyler ugyanoda megy egyetemre. Gage olyan volt neki, mint egy báty, viszont évek óta nem találkoztak, ezért jó ötletnek tartottam, hogy összeköltöznek. Csak azt nem tudtam, mihez kezdek, ha Tyler elmegy. Egyedül abban voltam biztos, hogy jó messzire megyek a szülőházamtól. Egyetlen hónapot kellett kibírnom, hogy betöltsem a tizennyolcat,és végre elhúzzam a csíkot. De Tyler ekkor sem hazudtolta meg magát, és helyettem is döntött. Bemászott az ablakomon, rám parancsolt, hogy csomagoljak, és mielőtt berakott volna a Jeepjébe, anyám és Jeff elé állt, és alaposan beolvasott nekik. Nekem időm sem volt az őszinte vallomás következményein rágódni, ugyanis mire észbe kaptam, már az autópályán száguldottunk Texas felé. Az utat alig egy nap alatt tettük meg. Gyorsan kipakoltunk, lezuhanyoztunk, és már úton is voltunk valami tóhoz, ahol Gage és a haverjai bulit rendeztek.

Gage családja nem austini. Azt nem mondta Tyler, Texason belül pontosan hol élnek, annyi viszont kiderült, hogy van egy farmjuk. Amikor ezt megtudtam, alig bírtam megállni, hogy ne kérdezősködjek, hogy néz ki. Persze már Austinban rádöbbentem, hogy Texas nem egészen olyan lesz, amilyennek hittem: én földutakra és ördögszekerekre számítottam, nem lélegzetelállító épületekre és hatalmas zöldövezetekre. Viszont az öltözködésben még bíztam, és fogalmam sem volt, mi lesz, ha meglátok egy szűk farmeres, óriási övcsatos, kalapos cowboyt, aki mintha valami rodeóból vagy westernfilmből lépne elő. Valószínűleg hatalmas nevetésben török ki, amint a szemem elé kerül.

Amikor megláttam a tavat és a társaságot, nagy levegőt vettem, és elkeseredetten igyekeztem megnyugodni. Mint mondtam, nem voltam és vagyok az az ismerkedős típus.

Tyler megfogta a kezem, és finoman megszorította.
– Új kezdet, Cassi, erre gondolj! És arra, hogy végig itt leszek melletted.
– Tudom. Ne félj, képes vagyok rá.

A Jeep megállt, és rögtön megbántam, amit mondtam. Nem. Nem vagyok rá képes. Gyorsan végiggondoltam, hol vannak rajtam foltok, és ellenőriztem, hogy mindegyiket takarja-e a ruha. Persze ezt már a lakásban is megtettem. Hiába, nagyon nem akartam, hogy bárki rájöjjön, milyen életem volt eddig.

Kipattantam a Jeepből, újra nagy levegőt vettem, és összeszedtem magam. Új élet. Képes vagyok rá. Megkerültem a kocsit, és még el sem jutottam Tylerig, amikor megláttam Őt. Meg nem mondom, hogy ott helyben földbe gyökerezett-e a lábam, vagy haladtam tovább Tyler felé, de az biztos, hogy megszűnt körülöttem a világ, és csak a srácot láttam, aki úgy tízlépésnyire állt tőlem. Magas volt, magasabb, mint a 185 centis Tyler. Laza sötétbarna térdnadrág és fehér ing volt rajta. Az ingét teljesen kigombolta, felfedve ezzel napbarnított, izmos mellkasát és kockahasát. A karján csak úgy dagadtak az izmok, mégsem tűnt úgy, mint aki naphosszat a konditeremben gyúr vagy szteroidot szed. Természetes izomzatnak hatott, amit valószínűleg kőkemény munka edzett ilyenné. Éjfekete, kócos haja úgy festett, mintha most kelt volna ki az ágyból, és már attól felé mozdult a kezem, hogy arra gondoltam, milyen lenne beletúrni. Abból a távolságból nem láttam a szeme színét, csak azt, hogy engem bámul, és még a szája is tátva marad. A kezében egy palack vizet tartott, és úgy tűnt, éppen inni készült, amikor meglátott. Nem tudom, mi ütött belém, de az egész testem bizsergett, és a tenyerem is izzadt, ahogy ránéztem.

Sok helyes fiút láttam már – elvégre Tyler is úgy nézett ki, mint egy Abercrombie & Fitch-modell –, de ez az új srác minden képzeletet felülmúlt. Egy isten volt. Egyre nehezebben vettem a levegőt, és szinte forrt a vérem, ahogy öntudatlanul is tettem egy lépést felé. Abban a pillanatban azonban egy magas, hosszú lábú szőke bukkant fel mellette, és átkarolta, majd megpuszilta az erős állát. Mintha valaki hasba vágott volna, azonnal szörnyen féltékeny lettem a lányra. Megráztam a fejem, és próbáltam másfelé nézni. Mi ütött beléd, Cassidy? Nyugalom!

– Cassi, jössz?

Ekkor tértem magamhoz, és megláttam, hogy Tyler felém nyújtott kézzel vár.

– Öö… igen.

Az új pasira pillantottam, aki egy tapodtat sem mozdult. A csinos szőke csaj megállás nélkül duruzsolt a fülébe, de ő mintha meg sem hallotta volna. Éreztem, ahogy elvörösödöm a tekintetétől – úgy nézett rám, mintha először látná a napot. Odamentem Tylerhöz.

Tyler magához húzott, és a fülembe suttogott.

– Minden oké?

– Persze – válaszoltam, miközben ismét a szívverésem próbáltam csillapítani, ám ezúttal más okból, mint korábban.

Egy puszit nyomott az arcomra, és ellépett tőlem.

– Akkor hadd mutassam be neked Gage-et!

Ja, igen. Gage! Tyler elengedte a kezem, majd kezét a vállamra téve odavezetett az új sráchoz és a hosszú lábú szőkéhez. Jaj, ne! Ugye, nem? Ne, ne, ne, ne, ne!

– Szevasz, haver, mizu?

Tyler jókorát csapott a srác hátára, mire ő nagy nehezen levette rólam a szemét, és felé fordult. Eléggé elcsodálkozott, amikor meglátta Tylert.

– Tyler, helló! Nem is tudtam, hogy már megjöttetek.

Te jó ég! Istenem! Az a hang! Már ennyiből átjött, milyen isteni. Mély, érces, a legszexibb, amit valaha hallottam.

– Jaja, most értünk ide. Cassi, ő itt az unokatesóm, Gage. Gage, ő Cassi.

Gage kezet nyújtott.

– Nagyon örvendek, Cassi. És örülök, hogy végre befutottatok.

A térdem elgyengült, és mintha áramütés futott volna végig rajtam, amikor kezet fogtunk. Az alapján, ahogy hirtelen a kezemre nézett, szerintem ő is érezte.

– Én is nagyon örülök.

Most, hogy közelebb kerültünk, végre láthattam a sötét szemöldöke és szempillái mögött megbúvó, csodálatos zöld szemét. Maga volt a megtestesült férfi. Az erős álla, a dús szemöldöke, a hangsúlyos arccsontja és orra, meg az a tökéletes, csókolnivaló szája… Ordított róla, hogy igazi férfi. Százszázalékos férfiasságát egyedül az arcán megjelenő kisfiús gödröcskék ellensúlyozták, amikbe egyből beleszerettem. Isten, tényleg ez volt az egyetlen szó, ami pontosan írta le.

A magas szőke úgy érezhette, hogy el sem akarjuk engedni egymás kezét, így gyorsan ő is kezet nyújtott.

– Szia, Brynn vagyok, Gage barátnője. Az utolsó szót különösen kihangsúlyozta.

Nem kellett volna, de újra Gage-re pillantottam. Az arcán bosszúsággal vegyes zavarodottság látszott, amikor Brynnre nézett. Ezt egyszerűen nem hiszem el, gondoltam magamban. Nem érdekelt, hogy két másodperce láttam őt először. Nem mindennapi történet, hogy két ember első találkozáskor ennyire egymásra kattanjon, erre neki barátnője van. Még a rendőr iránt sem éreztem ilyesmit, akivel az ajtónkban találkoztam, pedig őt majdnem két évig tartott kiverni a fejemből!

Kihúztam magam, elengedtem Gage kezét, és Brynn felé fordultam.

– Nagyon örülök, Brynn!

Bíztam benne, hogy a mosolyom elég hihető. Nem akartam egyből ellenségeket szerezni, pláne nem olyat, aki a leendő lakótársammal jár.

Viszont nem hazudok, máris azon filóztam, hogyan lehetne tőle megszabadulni.

Tyler és Brynn kezet fogott, majd a lány újra felém fordult. Szerintem észrevette, hogy alig bírom levenni a szemem a pasijáról. Tyler és Gage arról dumált, hogy kivel mik történtek, és valahányszor Gage megszólalt, minden akaraterőmre szükségem volt, hogy ne csukjam be a szemem, és ne vesszek el abban az isteni hangban, amitől állandóan libabőrös lettem.

– Cassi, mit szólnál, ha bemutatnálak a többi lánynak? – szólalt meg végül Brynn mézesmázos hangon.

Tyler egyből fellelkesedett, hiszen erre várt.

– Jól hangzik – válaszoltam, és magam mögött hagytam a fiúkat. Szörnyű érzés volt eljönni onnan, de legalább végig magamon éreztem Gage tekintetét.

– Szóval, te és Tyler? – kérdezte Brynn, a vállamat meglökve.

– Hogy érted?

– Olyan jól mutattok együtt.

Egyáltalán nem bók volt ez, inkább tapogatózás.

– Köszi, de nem járunk. A legjobb barátom, semmi több.

– És ezt vajon ő is így gondolja? Láttam, hogy néz rád, meg ahogy hozzád ért…

– Nem, ez más. Egész életünkben a legjobb barátok voltunk.

– Na, persze. És te is a UT-re fogsz járni? – kérdezte kíváncsian.

– Nem. Nem is tervezek suliba járni.