A rozsdás Chevy furgon csörömpölve megállt. Lauren Huntsman feje az utasoldali ablaknak csapódott; erre már felébredt.
Álomittasan pislogott. A feje tele volt törött emlékekkel, darabkák-kal, cserepekkel, amelyek – ha valaha képes lenne összerakni őket – akár egészet is formálhatnának. Egy ablakot, amin át visszapillanthatna az estére. Egyelőre azonban az az ablak szilánkokban hevert lüktető fejében.
Emlékezett az üvöltő countryzenére, a harsány nevetésre, a magasra szerelt tévén futó baseball-klipekre. Félhomály volt, a polcokon zöldben, borostyánszínben és feketén csillámlottak az üvegek.
Feketén.
Abból az üvegből kért magának, mert kellemesen elszédítette. Egy rezzenetlen kéz töltötte ki az italt, amit ő azonnal le is hajtott.
– Még egyet – mondta rekedten, és lecsapta az üres poharat a bárpultra.
Emlékezett, hogy ringatózva lassúzott egy cowboyjal, és lenyúlta a kalapját. Neki jobban állt a fekete Stetson; illett falatnyi fekete ruhájához, fekete italához és keserű, fekete kedvéhez, amit, szerencsére, nehezen tudott fenntartani ebben az ízléstelen lebujban, a wyomingi Jackson Hole sznob, affektálós világának különös gyöngyszemében. A családjával jött ide vakációzni, de kiszökött, oda, ahol a szülei sose találják meg. Ez a gondolat éles, távoli fény volt a horizontján – nemsokára annyira beáll majd, hogy az arcukat is elfelejti. Rosszalló szemöldökráncolásuk máris kezdett elfolyni az emlékezetében, mint a vizes festék a vásznon.
Festék. Szín. Művészet. Megpróbált átszökni oda, az összecsepegtetett farmernadrágok, foltos ujjak és megvilágosodott lelkek világába, de visszarántották és lefojtották. Nem akartak szabad szellemű művészt a családban. Egy Stanfordon diplomázott lányt akartak.
Ha legalább szerették volna… akkor nem viselne olcsó, feszes ruhákat, ami dühítette az anyját, és nem állna teljes szívvel olyan ügyek mellé, amelyek sértették az apja egoizmusát, merev, arisztokratikus erkölcseit.
Már-már azt kívánta, bárcsak tanúja lenne az anyja, ahogy táncol, ahogy lecsúszik a cowboy lába mellett. Ahogy egymásnak feszül a csípőjük. Ahogy a legmocskosabb dolgokat súgja a fülébe, amit csak ki tud találni. Csak annyi időre álltak le, amíg a férfi a bárhoz ment, és egy újabb italt hozott neki – megesküdött volna, hogy ennek más íze volt, de talán csak részegségében érezte keserűnek.
A cowboy megkérdezte, volna-e kedve kettesben elvonulni egy kicsit.
Lauren csak egy pillanatig tétovázott. Ha az anyja ellenezné, akkor egyértelmű a válasz.
Kinyílt a Chevy utasoldali ajtaja. Lauren tekintete végre eléggé kitisztult, hogy megnézhesse magának a cowboyt. Most először vette észre, milyen görbe az orra – alighanem győzelmi trófea egy korábbi kocsmai verekedésből.
A tudatnak, hogy a férfi forróvérű, fel kellett volna tüzelnie, ám Lauren furcsamód azt kívánta, bárcsak egy olyan partnert talált volna, aki képes kordában tartani az indulatait, és nem vetemedik gyerekes kitörésekre. Ahogy az anyja mondta volna, civilizáltan viselkedik.
Fejben leszidta magát, és az idegesítőn értelmes hozzáállást a fáradtságára fogta. Aludnia kell. Rögtön.
A cowboy levette Lauren fejéről a kalapot, és visszatette saját rövidre nyírt, kócos szőke hajára.
– Ki mit talál, azé – próbált tiltakozni Lauren, de nem bírta megformálni a szavakat.
A cowboy kiemelte az ülésről, és a vállára emelte. Lauren ruhája felcsúszott, de képtelen volt felemelni a kezét, hogy megigazítsa. A feje nehéznek és törékenynek érződött, mint az anyja egyik kristályvázája – különös módon azonban a következő pillanatban kitisztultak a gondolatai, ám mintha kilépett volna a testéből. Nem emlékezett, hogy kerültek ide. Vajon a furgonnal?
Lepillantott a cowboy latyakos havat taposó csizmáira. Minden lépés megrázta, a gyomra felkavarodott. A csípős, fenyőillatú hideg marta az orrát. Hintalánc nyikordult, szélcsengő csendült lágyan a sötétben. Lauren sóhajtott, és megborzongott.
Zár kattant. Lauren megpróbálta kinyitni a szemét, hogy legalább némi képet kapjon a környezetéről. Reggel fel kell majd hívnia a bátyját, hogy jöjjön el érte. Feltéve, ha meg tudja neki mondani, hová is, gondolta némi öngúnnyal. A testvére majd visszaviszi a szállásra, és megszidja, hogy óvatlan volt, meg önpusztító, de azért eljön. Mindig eljön.
A cowboy talpra állította, és megfogta a vállát, hogy visszanyerje az egyensúlyát. Lauren tompán körülnézett. Egy rönkházban voltak, rusztikus fenyőbútorok között, amelyek máshol ízléstelennek hatottak volna. A távolabbi falon ajtó nyílt a tárolóhelyiségbe; a falra szerelt műanyag polcok üresen álltak. Csak egy zavarba ejtő rúd nyúlt a padlótól a plafonig, vele szemben pedig egy háromlábú állványra erősített kamera állt.
Laurent a félelem még a tudatára telepedő ködön át is satuba fogta. Muszáj kijutnia innen. Valami rossz készül.
Csakhogy a lába nem engedelmeskedett.
A cowboy háttal a rúdhoz vezette. Amint eleresztette, Lauren a földre roskadt. A bokája kibillent alóla, magas sarkúja lecsúszott. Túlságosan ittas volt hozzá, hogy feltápászkodjon. A gondolatai kavarogtak, eszelősen pislogva kereste a raktárból kivezető ajtót, de minél jobban igyekezett összpontosítani, annál jobban szédült. Összerándult a gyomra; oldalra hajolt, hogy ne a ruháit mocskolja össze.
– Ezt a bárban hagytad – hallotta a cowboy hangját, és a férfi a fejére ejtette Cardinals baseballsapkáját.
Ez is tetszeni fog!
A sapkát a testvére adta neki néhány hete, amikor felvették a Stanfordra. Valószínűleg a szüleik vették rá. Gyanúsan hamar kapta meg, miután bejelentette, hogy nem iratkozik be a Stanfordra, sem semmilyen másik főiskolára. Az apjuk annyira elvörösödött, és úgy viszszafojtotta a lélegzetét, hogy Lauren biztos volt benne: mindjárt gőz fog kilövellni a füléből, mint egy rajzfilmfigurának.
A cowboy leakasztotta a Lauren nyakában lógó aranyláncot. Durva kezének bütykei karmolták a lány arcát.
– Értékes? – kérdezte, megvizsgálva a szív alakú medált.
– Az enyém – felelte Lauren; hirtelen nagyon is védekezőn. A büdös kalapját visszavehette, de a medál az övé. A szüleitől kapta az első balettelőadása után, tizenkét éve. Az volt az első és egyetlen alkalom, hogy valamiféle kezdeményezésével egyetértettek. Az egyetlen emlékeztető, hogy a szívük mélyén bizonyára szeretik. A balettet leszámítva a gyermekkora csupa kontroll volt, a szülei álmai formálták az életét.
Két éve, tizenhat éves korában tört elő a saját életfelfogása. Művészet, színház, indie zenekarok, sorjás, koreográfiát nélkülöző modern tánc, politikai aktivisták és intellektuelek (nem kibukottak!) társasága, akik azért hagyták ott az iskolarendszert, hogy alternatív oktatást keressenek, és egy szerelem – ragyogó, megkínzott elme, aki füvet szívott, és televerselte a templomok falát, a parkok padjait, az autókat és az ő kiéhezett lelkét.
A szülei egyértelművé tették, hogy nem szenvedhetik ezt az életet. Kötelező takarodóval, még szorosabb szabályokkal, még vastagabb gúzsbakötéssel válaszoltak. A lelket is kiszorították belőle. Lauren egyedül daccal vághatott vissza. Zárt ajtaja mögött maga is sírt, amikor otthagyta a balettot, de valahogyan fájdalmat kellett okoznia. A szülei nem válogathatják ki a szeretni való darabjait. Vagy feltétel nélkül elfogadják, vagy mindenestül elveszítik – ez volt az ultimátum. Tizennyolc éves korára az elszántsága megacélozódott.
– Az enyém – ismételte; minden erejét össze kellett szednie, hogy kimondja.
Muszáj visszaszereznie a medált. Muszáj kijutnia innen. Tisztában volt mindezzel, a testén mégis furcsa érzés lett úrrá: mintha érzelemmentesen szemlélte volna a történteket.
A cowboy az ajtógombra akasztotta a láncot, és miután így felszabadult a keze, durva kötelet csavart Lauren csuklói köré. Megrántotta a csomót. A lány is megrándult. Távoli gondolatként felmerült benne, hogy ezt nem teheti vele. Beleegyezett, hogy eljön vele, de ebbe nem.
– ’resszel – bökte ki elhaló hangon, minden meggyőző erő nélkül, és a megalázó helyzettől égni kezdett az arca. Szerette az anyanyelvét, minden szépséges és ragyogó szót megjegyzett, hogy aztán gondosan válogatva hatalmi eszközként használja őket. Most hiába akarta előrántani a szavait, csak ürességet talált a helyükön. A beszéd fonala elszakadt, kába fejéből kihullottak a fogalmak.
Előrelökte a vállait, de hasztalan. A cowboy odakötözte a rúdhoz. Hogyan szerzi így vissza a medált? A gondolatra, hogy elveszítheti, feltámadt benne a pánik. Bárcsak visszahívta volna a bátyja! Este megüzente neki, hogy inni megy. Próbára akarta tenni vele, mint szinte minden hétvégén, ám most először nem is kapott választ. Szerette volna tudni, hogy a testvére mégis törődik vele annyira, hogy megakadályozza, mielőtt ostobaságot követ el.
Feladta volna?
A cowboy kifelé tartott. Amikor az ajtóhoz ért, megbökte fekete Stetsonkalapját – kék szemében öntelt mohóság csillogott. Lauren akkor ébredt rá, mekkora hibát követett el. A férfi még csak nem is bírja őt. Kompromittáló fotókkal fogja zsarolni? Ezért kell a kamera? Biztosan tudja, hogy a szülei bármennyi pénzt megadnának értük.
– Van egy meglepetésem a számodra, kint, hátul a szerszámoskamrában – mondta a cowboy vontatottan. – Ne menj sehova, hallod?
Lauren akadozva, zihálva lélegzett. Szerette volna megmondani a férfinak, mit gondol a meglepetéséről, ám a szeme lecsukódott, és minden alkalommal egyre nehezebben bírta felnyitni. Eleredtek a könnyei.
Már rúgott be korábban is, de így még sosem. A cowboy bedrogozta. Biztosan az italba csempészte a szert, ami ólmos fáradtságát okozta.
Súrolni kezdte a kötelet a rúdon. Vagyis megpróbálta. Az egész teste álmosan elnehezült. Tudta, muszáj lesz ellenállnia. Valami rémes dolog történik, ha a cowboy visszajön. Le kell beszélnie.
A férfi alakja hamarabb sötétítette el az ajtónyílást, mint Lauren várta. A külső helyiség fényei kétszeresen hosszú árnyékot rajzoltak elé a raktár padlójára. Már nem viselte a kalapot, és nagyobb darabnak tűnt, mint Lauren emlékezett, ám a lány figyelmét nem ez kötötte le, hanem a kezében fogott másik kötél. Megrángatta, hogy lássa, tart-e, aztán odalépett Laurenhez, és remegő kézzel a torka köré kerítette, majd a háta mögé állva a rúdhoz húzta a lány nyakát.
Lauren szeme előtt szikrák villantak. A férfi túl nagy erővel húzta a kötelet. A lány ösztönösen megérezte, hogy a cowboy ideges és izgatott; megsejtette érezhető remegéséből. Hallotta, hogy egyre nehezebben kapkodja a levegőt, de nem az erőkifejtéstől. Az izgalomtól. Lauren gyomra felkavarodott a rettegéstől. A cowboy élvezi.
Idegen, gurgulázó hang hatolt a fülébe, és rémülten jött rá, hogy tőle ered. A férfi mintha megijedt volna a hangtól, káromkodott, és még erősebben kezdte húzni a kötelet.
Lauren némán sikoltott, újra és újra, miközben a nyomás növekedett, a halál felé sodorva őt.
Nem fényképeket akart. Meg akarta ölni.
Nem fogja hagyni, hogy ez a szörnyű hely legyen az utolsó emléke.
Lehunyta a szemét, és elmenekült a sötétbe.
Kíváncsi lettél? Olvasd tovább!
Meggyőzött? Legyen a tiéd -18% kedvezménnyel!
