„Fájdalmasan gyönyörű történet. A legerőteljesebb és legizgalmasabb, amit valaha olvastam.” – így vélekedik Marie Lu, a Legenda bestseller sorozat szerzője a Lehullott csillagok c. könyvünkről!
Kigyűjtöttünk neked belőle pár idézetet, olvasd el bátran, tetszeni fog! Ide kattintva pedig elő is jegyezheted a kötetet, ami a Könyvfesztiválra jelenik majd meg.
Tarver és a tisztelet:
„A két katona vonakodva vigyázzba áll – mind a ketten idősebbek nálam, és látszik rajtuk, hogy irritálja őket, hogy tisztelegniük kell egy tizennyolc évesnek. Érdekes, hogy tizenhat éves koromban elég idős voltam ahhoz, hogy igyak, verekedjek és szavazzak, de még két évvel később is túl fiatal vagyok ahhoz, hogy tiszteljenek”
Tarver és … a természet:
„Lilac is megmozdul. Amikor elhúzódom tőle, mocorogni kezd, és némi tiltakozás kíséretében átfordul a másik oldalára, majd álmosan utánam nyúl. Aztán, ahogy az esőcseppek az ő bérit is elérik, hirtelen felül. Én is épp azon vagyok, mert ha az ember egy csinos lány mellett alszik, reggel történik valami, amit nem igazán akar nagydobra verni.
Így hát, valamivel diplomatikusabb testhelyzetet veszek fel, igyekszem nem túl merevnek tűnni”
Lilacot megbabonázza Tarver arca:
„Egyre csak azt nézem, ahogy folyik le a víz az arcán, sosem követi kétszer egymás után ugyanazt az útvonalat. Ugyanúgy kellene folynia, de ehelyett szétválik, lecsorog, és szinte letáncolnak a cseppek az arccsontjáról. Mintha mindenhol szeretné érinteni a víz.”
Lilac és a jólneveltség:
„Tarver csak akkor pillant rám óvatosan, amikor leguggolok a tűz mellé. Újabb gallyat tesz a tűzre, majd fogja a takarót, és ő is elkezd vetkőzni.
Én nem vagyok annyira jól nevelt, mint ő. Az agyam kellemes zsongásba süpped, miközben nézem, ahogy a földre dobja a dzsekijét és az ingét. A dögcédulája megvillan a tűz fényében. A bőre feszül a hidegtől, libabőrös, és ki is vörösödik, amikor fürgén átdörzsöli magát a takaró egy tenyérni darabjával.”
Megmentetted az életem:
„Ismét egymást bámuljuk. Még azelőtt megmozdulok, hogy egyáltalán késztetést éreznék rá. Az ép karommal magamhoz intem, és ő mellém is telepszik, majd a vállamba fúrja az arcát. Végigfut rajta a remegés, de nem omlik össze.
– Megmentetted az életemet – mormolom. – Már megint.
– Muszáj vol. Nélküled egy napig sem maradnék életben.
Alig lehet hallani a hangját. A keze végigkúszik a mellkasomon és megpihen a szívem fölött.”
Lilac és a higiénia:
„– Esik az eső – mondom az alvástól rekedt hangon. Megköszörülöm a torkom és ismét megpróbálkozom. – Nincs semmi baj. Egyenesen a felhőkből, csak neked.
Összeráncolja a homlokát, és még mindig előrehajol, hogy védje magát.
– Egyenesen a felhőkből? Ez higiénikus így?”
Megtetszett? Jegyezd elő már most a könyvet!
