Egyre közeledik A végzet ereklyéi könyvekből készülő tévésorozat premierje, így folyamatosan érkeznek a csemegék az Árnyvadászok számára. Most éppen a hivatalos posztert, valamint vele együtt a karakterposztereket mutatták meg a rajongóknak. Azért meg is dolgoztatták érte őket: a posztert először homályosan mutatták meg, majd minél többen tweeteltek róla, annál élesebb lett a kép.
Az aranyos akció természetesen sikeresen zárult, úgyhogy íme, az első hivatalos Shadowhunters poszter:
Mit tudhatunk a Shadowhuntersről?
A tévésorozat január 12-én kerül az amerikai képernyőkre, az első évad 13 epizódból áll majd, és a Csontváros eseményeit követi, bár természetesen lesznek eltérések is a könyvhöz képest. Több olyan szereplő is felbukkan például, akiket a könyvekben csak később ismerhettünk meg.
De természetesen felvonulnak kedvenc szereplőink: Clary, Jace, Izzy, Alec, Magnus és Luke is, közülük Clary kivételével mindenki megkapta már a maga poszterét: