Ismét megmutatjuk a legtöbbet értékesített könyveink toplistáját! A 2015. decemberi adatokat itt találod!
A top10-ben több változás is történt: érkezett négy új belépő, köztük két régebben megjelent Egy ropi naplója kötet. Szintén újoncként köszöntött be Becca Fitzpatrick Black Ice regénye és egy Árnyvadász novella. A trónon azonban nincs változás, Daemon és Dawson Black továbbra is az olvasók kedvence :)
Böngészd át a toplistát, és meglásd, új kedvencekre lelhetsz! Rendeld meg az új kincseket kiemelt kedvezménnyel, legyenek a Te polcodon is ott az olvasók által leginkább favorizált könyvek!
#1 – Jennifer Armentrout: Oblivion – Feledés
Amikor Katy Swartz a szomszédomba költözött, rögtön tudtam, hogy baj lesz. Nagy baj.
Bajra pedig igazán nincsen szükségem, hiszen nem vagyok idevalósi. A társaimmal a Luxról érkeztem a földre, egy tizenhárommilliárd fényévre lévő bolygóról. Ráadásul ha valamiben biztos vagyok, az az, hogy az emberekben nem lehet megbízni. Félnek tőlünk. Olyasmikre vagyunk képesek, amikről ők csak álmodnak, és pokolian gyengének tűnnek mellettünk — mert azok is.
Kat azonban olyan közel kerül hozzám, mint még senki más. Akaratlanul is vágyok rá — és szeretném felhasználni a képességeimet, hogy megóvjam. Meggyengít engem, pedig én vagyok a legerősebb luxen, és az én feladatom, hogy védjem a többieket. Ez a hétköznapi lány tehát mindannyiunk végzete lehet. Hiszen a luxeneknek van egy hatalmasabb ellensége is — az arumok — akikkel szembe kell szállnom.
Ha beleszeretek Katyba — egy emberbe — nem csupán őt sodrom veszélybe. Talán mindannyiunk pusztulását okozom… de azt nem hagyhatom.
#2 – Jennifer Armentrout: Shadows – Árnyak (Luxen 0.5)
Egy luxen, vagyis egy földre szállt idegen számára a földi lányok, nos…, érdekesek. De mivel a luxeneknek titokban kell tartaniuk valódi kilétüket, őrültség lenne beleszeretni az egyikbe.
Veszedelmes. Kísértő. Tilos..
Bethany nem tagadhatja le a közte és Dawson közt azonnal létrejött kapcsolatot. És bár nincs szüksége a szerelem bonyodalmaira, mégsem tud távol maradni tőle. Valahányszor összenéznek, Bethany beleszédül.
Elbűvölte. Vonzza. Szereti.
Dawson titka megváltoztatja Bethany életét… és veszélybe is sodorja a lányt. De még Dawson sem tehet kockára mindent egyetlen emberlányért. A sors azonban elkerülhetetlen… akárcsak a szerelem.
Nálam eddig Daemon volt az abszolút favorit, de most ikertestvére versenybe szállt vele. Persze mindkettőt imádtam, kit-kit a maga módján. Egy Daemonnál csak két Daemon lehet jobb. :D – Petrasek, moly.hu
#3 – Becca Fitzpatrick: Black Ice
Britt Pheiffer felkészült, hogy hátizsákkal hódítsa meg a Teton-hegységet — arra azonban nem készült fel, hogy a gondolataiban még mindig kísértő exbarátja is csatlakozzon hozzá. Mielőtt Britt tisztázhatná magában, mit érez Calvin iránt, egy váratlan hóvihar miatt menedéket kényszerül kérni egy hegyi kunyhóban. A jóképű, segítőkész lakók azonban szökésben vannak. Túszul ejtik és arra kényszerítik Brittet, hogy vezesse le őket a hegyről. Britt tudja, életben kell maradnia, hogy Calvin megtalálja. A helyzetet tovább bonyolítja, amikor Britt rábukkan egy korábban itt elkövetett gyilkosságsorozat vérfagyasztó bizonyítékára — ami őt magát is célponttá változtatja.
Azonban semmi sem az, aminek látszik, és mindenki titkolózik — még Mason, az egyik emberrabló is. A kedvessége zavarba ejti Brittet. Mason vajon ellenség? Vagy szövetséges?
#4 – Böszörményi Gyula: Ambrózy báró esetei II. – A Rudnay-gyilkosságok
1900 ősze. Budapest székesfőváros a perzsa sah látogatására készül. A titokzatos keleti uralkodó teljes udvarházával egyetemben járja be Európát, mindenhol rendkívüli érdeklődést, sőt rajongást váltva ki. Rudnay Béla rendőrfőkapitányt azonban egészen más nyomasztja: kereken hét olyan gyilkossági ügy aktája hever az asztalán, amit a legkiválóbb detektívjei sem voltak képesek felderíteni. Az eltűnt Hangay Emma kisasszony megtalálására tett kudarcos kísérlet után Ambrózy báró elvállalja eme különös eseteket, melyek teljességgel érthetetlenek. Vajon a ferencvárosi szatócs miért ölte meg a Bécsből öngyilkossági szándékkal Budapestre érkező festőt – a frissen alkalmazott cselédlány miért mérgezte meg úrnője édesanyját, akit addig sohasem látott – a hamburgi kémiatanár miért utazott Triesztbe, hogy ott a vonaton lelőjön egy általa sohasem látott, tízéves kisfiút – és a pesti kocsmárosnak ugyan mi oka lehetett vidékre ruccanni, hogy aztán a puszta közepén meggyilkoljon egy idős cselédasszonyt? A minden lében kanál Hangay Mili kisasszony és az ő morc bárója nyomozásba kezd, nem tudván, hogy életük máris veszélyben forog.
#5 – Jeff Kinney: Egy ropi naplója 3. – Az utolsó szalmaszál
Nézzünk szembe a tényekkel: Greg Heffley soha nem változik meg. Valaki igazán elmagyarázhatná ezt Greg apjának is.
Frank Heffley úgy dönt, hogy fel kell edzenie a fiát, és ezért beíratja sportolni és más „férfias” tevékenységre is.
Persze Greg könnyedén áthúzza apja terveit. De mikor az apja megfenyegeti, hogy katonaiskolába adja, Greg rájön, hogy össze kell kapnia magát… különben szedheti a sátorfáját.
#6 – Alessandra Torre: Black Lies – Sötét hazugságok
Létezhet szerelem, ha minden csak hazugság?
Brant:
Huszadik születésnapján már milliárdokat érő cég tulajdonosa. Három éve vagyunk együtt. Négyszer kérte meg a kezem. Négyszer kosaraztam ki.
Lee:
Füvet nyír, ha éppen nem háziasszonyokat döntöget. Nemcsak a keze és a szája ügyes, hanem a szerszáma is. Majdnem két éve futok utána. Azt nem tudom, hogy vajon tud-e róla, hogy ez így van.
Két férfit szeretek. Két férfival szeretkezem.
Csak tessék, ítélj el! Fogalmad sincs, hogy mivel jár a szerelmem.
Ha azt hiszed, hogy már hallottál ilyen történetet, akkor tévedsz.
#7 – On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?
Mia Anne tizenhat éves, és nem túl lelkesen Pestre költözik apja munkája miatt.
Egyik éjjel azonban különös fantasy világgal álmodik, ahol ő egy mágus, és onnan kezdve álmában egy helyes, pimasz lovagot bosszant.
Bele lehet zúgni valaki állába?
Kósza csavargó kölyökből lett lovag, semmi kedve egy lányba beleszeretni, és feladni a nehezen kiküzdött életét. Ám nyugtalanítja a szemtelen varázslólány, túl sokszor kalandoznak felé a gondolatai.
Legszívesebben sose látná őt viszont, de a lány hatalmas veszélyben van,
két világ akarja holtan látni.
Mitől férfi a férfi, és lovag a lovag?
Amon, az apa, világhírű agykutató zseni, ám nincsenek érzelmei, és a gyereknevelést is könyvekből oldja meg. Budapestre rendelik, Közép-Európa legnagyobb titkos laborjába, a négyes metró alá, ahol a katonaság kétségbeesetten próbálja megakadályozni a két világ között lévő mágikus Fal átszakítását.
De ki lehet az ellenség? Mi erősebb, a mágia vagy a tudomány?
#8 – Kerstin Gier: Silber – Az álmok első könyve (Silber 1.)
Kerstin Gier bestseller-szerző az álmok titokzatos birodalmába csábít minket.
Titokzatos ajtók gyíkot mintázó ajtógombokkal, beszélő kőfigurák és egy megvadult dadus, kezében egy bárddal… Liv Silber álmai az utóbbi időben meglehetősen félelmetessé váltak. Az egyik végképp nem hagyja nyugodni. Ebben az álomban egy temetőben járt éjjel, és szemtanúja volt, amint négy fiú komor hangulatú, mágikus rituálét hajt végre. Ezek a fiúk azonban nagyon is valós kapcsolatban állnak Livvel, hiszen Grayson és három legjobb barátja tényleg léteznek. Liv nemrég iratkozott be abba az iskolába, ahová ők is járnak. Tulajdonképpen egészen kedvesek. De ami igazán ijesztő – még az éjszakai temetőknél is sokkal ijesztőbb –, az az, hogy a fiúk olyan dolgokat tudnak Livről, amiket nappal soha nem ejtett ki a száján – álmában viszont igen.
Ez vajon tényleg lehetséges? Hogy miképpen, az tökéletes rejtély Liv számára, de egy jó kis rejtélynek Liv még soha nem tudott ellenállni…
#9 – Jeff Kinney: Egy ropi naplója 4. – Kutya egy idő
Itt a nyári szünet – hétágra süt a Nap, és minden kissrác a szabad levegőn rohangál. De hol van Greg Heffley? A házban gubbaszt, és videojátékokat játszik behúzott függöny mellett.
Greg, aki saját bevallása szerint is benti éghajlathoz szokott, a leghőbb nyári vágyai szerint él: nincsenek kötöttségek és nincsenek szabályok. De Greg anyukájának más az elképzelése az ideális nyárról – olyan, ami dugig van kinti játékokkal és „családi együttlétekkel”.
Kinek az akarata jut majd érvényre? Vagy esetleg a Heffley-család új tagja mindent a feje tetejére állít.
„Formabontó sorozat… vagány humorral kivitelezett bombajó alapötlet.” – Publishers Weekly
#10 – Cassandra Clare, Maureen Johnson: The Whitechapel Fiend – A Whitechapel réme
Hasfelmetsző Jack London utcáin garázdálkodik, és csak az árnyvadászok tudják megállítani. Az Árnyvadász Akadémián játszódó harmadik történetben Simon megtudja, mi az igazság a XIX. századi Londont rettegésben tartó sorozatgyilkossal kapcsolatban: Hasfelmetsző Jacket Will Herondale és Viktória korabeli árnyvadász társai állították meg.
„Azt imádom az Árnyvadász Akadémia történeteiben, hogy minden ismerős ismét életre kel. Ezúttal nem csak a Végzet Ereklyéinek hőseivel találkozunk, de visszautazhatunk az időben Tessához, Willhez, Cecilyhez és Gabrielhez is. Olyan jól esett egy kis nosztalgia!” – Jordan
„Csodálatos történet! Érdekes volt és vicces. Öröm volt még többet megtudni Tessa és Will családjáról! Élveztem a találkozást Will gyerekeivel, akik a későbbi könyvek főszereplői lesznek. Eddig ez a kedvencem a novellák közül, és lelkesen várom a folytatásokat!” – Kaleigh